Nárcisz Panzió


A tartalomhoz

Látnivalók

Csíksomlyói kegytemplom

Csíksomlyó ősi Mária-kegyhely. Búcsújáról már a XV. század elejétől említés történik. A pünkösdi zarándoklat 1567 óta, vagyis a nagyerdei (tolvajosi) győztes csata után tartják, annak emlékére, hogy a csíki és gyergyói katolikusság elhárította szülőföldjétől az erőszakos hittérítés veszélyét. A csíksomlyói pünkösdi búcsú a székelyek legnagyobb ünnepe. Óriási tömegben jönnek ide a székely, csángó és távolabbi zarándokok, a világ minden részéről. A búcsú fő ünnepe pünkösd szombatján van. Ekkor délután 1 órakor tartják a nagy misét annak a széles hágónak a gyepén, amely a templom feletti, Jézus hegyének is mondott Kissomlyó és az azon túl emelkedő 1035m magas Nagysomlyó erdős hegye között mélyed be. Évente több százezer ember vesz részt az ünnepségen.

VisszaPlayTovább

Madéfalvi emlékmű

Mária Terézia 1763 -ban azt akarta, hogy a székelyek álljanak az osztrák csapatokba határőrként. A székelyek azonban meg akarták őrizni évszázados katonáskodási hagyományukat és ezért nem álltak be az osztrák hadseregbe. Ennek következtében egy havas téli éjszakán (1764 jan. 7) az osztrákok nagy ágyútűzzel indított támadásban körülbelül 400 embert mészároltak le. A székely nép századunk fordulóján, Csíkmadéfalván hatalmas kőoszlopot állított melynek tetejére kitárt szárnyú turulmadarat helyezett.

VisszaPlayTovább

Gyímesek

A Gyímesekben a csángók népszokásaival, kultúrájával ismerkedhetnek meg. A Gyimesi-szoros a Tatros völgyének legérdekesebb szakasza. A történelmi határ ezen a szakaszon a Csülemér gerinc közelében ereszkedett alá, a Csülemér-patak völgyében egészen a Tatrosba való ömléséig. Itt állították fel az 59. számú határoszlopot. Megtekinthető az egykori vámhivatal, a fináncok épületeinek romjai és régi raktárhelyiségek alapjai.

VisszaPlayTovább

Gyergyói Lázár kastély

A keleti-Kárpátok gyöngyszemét, s gyergyói-havasoktól védett gyergyói-medencét nem csak természeti szépsége teszi csodálatossá. Az érdeklődőt éppúgy elbűvölheti a vidék történelmi, múltja is. Gyergyószárhegy múltja szorosan összefügg a Lázár-dinasztia történetével és a nagyúri család ősi fészkével, a Lázár-kastéllyal. Legelőbb, 1532-ben, a központi homlokzat készül el, a bejáratot magába foglaló tömör és erős főépület. Építési idejét jelzi a gót kisbetűs felirat. A további bővítésre csak később kerül sor, a XVII. Században. A szobák egyikében nevelkedett Bethlen Gábor, Erdély későbbi fejedelme és Bethlen István, édesanyjuk Lázár-lány volt. Boltozatos szobáinak berendezését egykoron kelengyésládák, fegyverek is gazdagították. Ma az ódon falakat grafikák, festmények, képzőművészeti alkotások díszítik.

VisszaPlayTovább

Gyílkostó és Békási szoros

A Gyilkos-tó az ország egyik legszebb tava, Székelyföld természeti ritkasága, amely a víz alatti fenyőerdő maradványból adódik. A tó 1837-ben keletkezett: a tó keleti szélén emelkedő Gyilkoskő oldalából az agyagos lejtőtörmelék hegyomlásként zúdult alá, ez eltorlaszolta a Békás-patak vizét. A Békás-szoros a Keleti-Kárpátok legnagyobb hasadékvölgye. A szorosban sétálva 200-300 méter magas sziklafalak tornyosulnak a gyalogos fölé, a szűk völgyben pedig, a falak között kanyargó út mellett ott zúg a Békás-patak, amely később a Gyilkos-tóba ömlik, s amelynek esése a szoros kijáratáig 200 méter. Ez a hely a hegymászók valódi paradicsoma, a függőleges falak látványa feledhetetlen emléket nyújt.

VisszaPlayTovább

Hargita fürdő

A település a Csicsói-Hargita sűrű fenyvesei között fekszik, 1350 méter tengerszint feletti magasságban. Elnevezését egykori borvizes meleg fürdőjének és a száraz gázömléseinek köszönheti. Az ide vezető, jó minőségű autóút ellenére a fürdőt 1950-ben teljesen felszámolták, csak a mofetta üzemel nyáron. A mofetta rendszeres használata szív és érrendszeri megbetegedések,krónikus gyulladások gyógykezelésére javallot. A környéken található borvizek és az alhavasi klíma kitűnő alkalmat nyújt üdülésre, sportolásra. A korán lehulló hó és a felvonókkal ellátott sípályák a sízők paradicsomává teszik a települést.

VisszaPlayTovább

Korond, Parajd, Szováta

Korond a népi fazekasság egyik erdélyi központja. Teleki József írta Korondról, hogy "Minden ember itt vagy fazakas, vagy sendelly csináló". Korond a hagyományait őrizve korszerűsödő székely falu típuspéldája: a fazekasiparra alapozva kereskedelmi, idegenforgalmi és művelődési szerepköre is egyre számottevőbb.
Parajdon van Erdély egyik legismertebb sóbányája. Bányáit már a romaiak is művelték, és sós fürdői ma is látogatottak. Ritka nevezetessége a bányatelep fölött emelkedő hegy hatalmas sóssziklája. A sóbányába a látogatókat, asztmás betegeket autóbusz viszi le. Itt asztmás kezelő működik.
Szováta Európai hírű üdülőváros. Legnagyobb kincse a völgykatlanban fekvő Medve-tó, amely az ország legnagyobb hőtároló tava. Vize tömény sósvíz, a vízben oldott sómennyiséget 66 ezer tonnára becsülik. A tó vizében szinte alig lehet úszni, mert a tömény sóoldatban valósággal lebeg az ember.

VisszaPlayTovább

Csukás tó, Szent-Anna tó, Bálványosvár

A Szent Anna-tó Európa egyetlen nagyméretű, épen maradt vulkáni krátertava. Természeti ritkaság, védett terület. Tengerszint feletti magassága 950 m, vize az egyszer desztillált víznél is tisztább, édesvizű. Erdély leglátogatottabb turisztikai látványossága. A tó mellet megtalálható a Mohos tőzegláp. Hajdani kiterjedt víztükre a négyszerese volt a Szent Anna-tó felületének. A Mohos-tó évezredeken át egyre apadt, és igazi magashegyi felláppá változott. A tőzegláp területén számos nyílt vízfelület, úgynevezett tószem és különböző növényritkaságok is találhatók. A környezetvédők egy keskeny fahidat építettek az ingoványos talaj fölé, amelyen a láp egy része bejárható.
Bálványos-vár a vidék egyik kora-középkori vára, építését történészek a XI-XII. századra teszik. A hegy legmagasabb pontja 1041 méteres, itt található az öregtorony, amely a legrégebben épült, ezt követte a belső, majd a külső várfal. Feltételezések szerint a belső fal IV. Béla idejében (1235), míg a külső IV. László uralkodása idején, 1272-1290 között épült. Egyetlen négyszögű tornyának romjairól káprázatos kilátás nyílik az alatta elhelyezkedő fürdőhelyre. A 20 m magas öregtorony az 1970-es földrengés alkalmával omlott le, és kapta mai, csonka formáját.

VisszaPlayTovább

Egyéb látnivalók

  • A csíkrákosi templom freskói
  • Zöld Péter síremléke Csíkrákoson
  • Tamási Áron emlékháza Farkaslakán
  • Benedek Elek emlékháza Kisbaconba
  • Gábor Áron emlékmű Kézdivásárhely
  • Kászonok
VisszaPlayTovább

Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenübe